Ismerkedés a tantállal
Két nyári esküvőre készülő pár, akiknél egyetlen szó mindent megváltoztatott: tantál.
Ismerkedés a tantállal – amikor az arany mellé új lehetőségek érkeznek
Egyre több pár érkezik hozzánk úgy, hogy az arany jelenlegi ára miatt alternatív megoldást keres. Két friss történet arról, hogyan lesz a kíváncsiságból első találkozás a tantállal – vásárlási kényszer nélkül, nyugodt beszélgetésben.
Az utóbbi hetekben egymás után érkeznek azok a párok, akik már kitűzték a nyári esküvő időpontját, de a karikagyűrű választásnál megálltak egy pillanatra, és elgondolkodtak.
Az arany ára az elmúlt időszakban folyamatosan emelkedett, így egy hagyományos arany gyűrűpár sokak számára már nem tűnik természetes, „alapértelmezett” döntésnek. Egyre több menyasszony és vőlegény fejében fogalmazódik meg:
„Nézzünk körül, van-e más lehetőség.”
„Szeretnénk megnézni élőben…”
A héten két olyan pár is jött hozzánk, akik pontosan ezzel az igénnyel érkeztek.
Nyári esküvőre készülnek, és először az aranygyűrűk között kezdtek nézelődni – egészen addig, amíg az áraknál rá nem döbbentek, hogy érdemes lenne a modern alternatívákat is megnézni.
Online már találkoztak a Marta Meisels gyűrűkkel, de azt érezték, hogy egy fotó soha nem adja vissza azt, amit egy gyűrű élőben jelent.
Ezért döntöttek úgy, hogy időpontot foglalnak, és felpróbálják azokat a típusokat, amelyek megtetszettek nekik – mindenféle vásárlási kényszer nélkül.
Amikor elhangzik a „tantál” szó
Mindkét párnál hasonlóan alakult a beszélgetés.
Ahogy szóba került a tantál, a vőlegény szemében azonnal megjelent az ismerős csillanás: a kíváncsiság.
Ahogy mesélni kezdtem az anyagról – hogy ritka, kékesszürke színe van, rendkívül tartós, saválló, nem allergizál, és egészen más karaktert ad a gyűrűnek, mint az arany – mindketten ugyanazzal a mondattal reagáltak:
„Nekem ilyen gyűrű kell!”
Innentől kezdve már nem az volt a kérdés, hogy melyik tantál gyűrű illik legjobban az ujjukra – kalapált felület, selyemfényű matt, vékonyabb vagy markánsabb gyűrű.
Nem kell azonnal dönteni
Bár most még egyik pár sem vásárolt, ez teljesen rendben van.
Nyugodtan, alaposan átnéztük a lehetőségeket, felpróbáltunk több típust, és mindenkinél pontosan feljegyeztük a gyűrűméretet, illetve a kiszemelt modelleket. Fotók is készültek, hogy othon újra megnézhessék, melyik típus hogyan állt felvéve.
Így, amikor majd pár hét múlva visszatérnek:
- pontosan tudjuk, mely gyűrűk tetszettek meg nekik,
- milyen méret volt kényelmes,
- milyen felületet és stílust szerettek meg.
Nem kell mindent az első alkalommal eldönteni.
A jó gyűrűválasztásnál az a legfontosabb, hogy legyen idő megismerkedni az anyaggal, érezni a súlyát, a felületét, látni a színét a saját bőrükön.
Nem csak az arany létezik
A Marta Meiselsnél azt látjuk, hogy egyre több pár fedezi fel:
- a tantál különleges, kékes-szürke eleganciáját,
- a titán hihetetlen könnyedségét és hipoallergén tulajdonságait,
- a karbon-titán párosítások modern, karakteres világát.
Ezek a gyűrűk nem az arany „helyettesei”.
Önálló, prémium minőségű ékszerek – más történettel, más karakterrel, más érzéssel.
Rövid tanulság
Ha Önök is csak most ismerkednek az alternatív anyagú karikagyűrűkkel, bátran jöjjenek akkor is, ha még bizonytalanok a döntésben.
Beszélgetünk, felpróbálják a gyűrűket, és ha szeretnék, feljegyezzük a méretet és a kiszemelt modelleket. A döntés ráér akkor, amikor már igazán a sajátjuknak érzik.
👉 Időpontfoglalás budapesti szalonunkba
👉 Tantál karikagyűrűk megtekintése